1941. augusztus 9-én az új-fundlandi Placentia-öbölnél elkezdődött (Kanada) az Argentia fedőnevű konferencia, az Augusta amerikai cirkáló és a Prince of Wales brit csatahajó fedélzetén, amelyen W. Churchill miniszterelnök vezette a brit, F. D. Roosevelt elnök az amerikai delegációt. Ez volt a két államférfi első találkozása. A konferenciát álláspontjaik megismertetése és terveik összehangolása céljából rendezték. Céljuk volt, hogy megfogalmazzák a háborúval kapcsolatos céljaikat, és kidolgozzák a háború utáni világrend alapelveit. Az Atlanti charta elnevezéssel elhíresült nyilatkozatot 1941. augusztus 12-én írta alá Churchill és Roosevelt. A közös nyilatkozat gondolatát augusztus 9-én vetette fel Roosevelt abból a célból, hogy "lefektessünk néhány olyan alapelvet, amelyre közös politikánkat alapozhatnánk." A dokumentumot Sumner Welles, illetve Sir Alexander Cadogan szövegezte meg, végső formáját Churchill és Roosevelt közösen adta meg. A nyilatkozatban a két hatalom politikájának közös alapelveit hozta a világ tudomására: nemcsak a tengelyhatalmak legyőzését jelölte meg célként, hanem elkötelezték - ahogy akkor már nevezték - az Egyesült Nemzeteket az önrendelkezés, a demokratikus önkormányzat, a szabad kereskedelem, a tengerek szabadsága, valamint az univerzális béke és leszerelés mellett.

Az Atlanti chartában lefektetett alapelvekhez 1941. szeptember 24-i nyilatkozatában a szovjet kormány is csatlakozott. A csatlakozás a Londonban 1941 szeptemberében megtartott szövetségesközi értekezlet alkalmából történt meg, amikor a Szovjetunión kívül a konferencián résztvevő kilenc más állam is bejelentette csatlakozását, nevezetesen: Belgium, Csehszlovákia, Görögország, Jugoszlávia, Hollandia, Lengyelország, Luxemburg, Norvégia és a Szabad Franciaország.

Az Egyesült Államok elnökének és Nagy-Britannia miniszterelnökének közös nyilatkozata

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke és az Egyesült Királyság kormányát képviselő Churchill miniszterelnök úr találkozójukon szükségesnek tartják nyilvánosságra hozni a két ország nemzeti politikájának bizonyos elveit, amelyekre a világ jobb jövőjébe vetett reményeiket alapozzák.

Először, országaik sem területileg, sem más módon nem kívánják gyarapítani.

Másodszor, nem kívánnak olyan területi változásokat, amelyek nincsenek összhangban az érintett népek szabadon kinyilvánított óhajával.

Harmadszor, tiszteletben tartják minden népnek azt a jogát, hogy megválaszthass, milyen kormányzati formában kíván élni; továbbá azt kívánják, hogy helyreállítassanak mindazon népek szuverén jogai és önkormányzata, amelyeket erőszakkal fosztottak meg ezektől.

Negyedszer, fennálló kötelezettségeiket tiszteletben tartva iparkodnak előmozdítani, hogy a nagy és a kis államok, a győztesek és a legyőzöttek, egyenlő feltételekkel vehessenek részt a világkereskedelemben és juthassanak hozzá a világ nyersanyagforrásaihoz, amelyekre gazdasági virágzásához szükségük van.

Ötödször, azt óhajtják, hogy gazdasági téren megvalósul...