A sztálingrádi csata az európai hadszíntéren a II. világháború fordulópontja volt. A Sztálingrád szovjet városért folyó, 1942. augusztus 21. és 1943. február 2. között vívott ütközetben a szovjet csapatok döntő vereséget mértek a tengelyhatalmak csapataira. A csata – mintegy másfél milliós emberveszteségével – a világtörténelem talán legvéresebb csatája volt. Mindkét oldal példátlan kegyetlenséggel, a katonai és polgári veszteségekre, szenvedésekre való legkisebb tekintet nélkül harcolt. A csata Sztálingrád német ostromával indult, a városért folyó rendkívül intenzív harccal folytatódott, és a szovjet ellentámadással zárult, amely bekerítette, javarészt megsemmisítette és foglyul ejtette, valamint jelentősen visszavetette a tengelyhatalmak erőit.

Sztálingrád szovjet bekerítése
Adolf Hitler szeptember 30-án nyilvános beszédben jelentette ki, hogy a német csapatok soha nem fogják Sztálingrádot feladni. A szovjet bekerítés után a német vezérkar azonnali kitörést szorgalmazott. A Luftwaffe vezetői azonban biztosították Hitlert, hogy a német légierő képes a 6. hadsereget légihíd útján ellátni. Így a 6. hadsereg képes lett volna hatékonyan lekötni a szovjeteket, és lett volna idő megfelelően előkészíteni a felmentő támadást.

Hitler és a Luftwaffe optimizmusára az szolgáltatott okot, hogy egy évvel korábban Demjanszk-nál a német hadsereg sikerrel bonyolított le egy hasonló hadműveletet. Ott azonban sokkal kisebb, csak egy hadtestnyi erőt kellett légi úton ellátni, és nem vették figyelembe azt sem, hogy 1942 végén a szovjet légierő már sokkal erősebb volt, mint egy évvel korábban. Hermann Göring szintén erőteljesen támogatta a légihíd tervét.

Wolfram von Richthofen, a német 4. légiflotta parancsnoka hiába próbált tiltakozni a lehetetlen terv ellen. Hitler a légihíd megteremtése mellett döntött, és kiadta a parancsot, hogy Sztálingrádot az utolsó emberig tartani kell. Nem vették figyelembe, hogy a 6. hadsereg volt a legnagyobb a hasonló német alakulatok közül (kb. kétszer akkora, mint egy átlagos hadsereg), valamint hogy Sztálingrádban további jelentős német csapatok is voltak (pl. a 4. páncéloshadsereg egy hadteste). A krétai csatában elveszített német légiszállító-kapacitást soha nem pótolták teljesen, és 1943 végén a német légierő elvileg is csak mintegy napi 300 tonna utánpótlást tudott volna leszállítani, szemben a szükséges napi 500 tonnával. Hitler azonban bízott Göring ígéretében, és kitartásra utasította a bekerített hadsereget.

A légihíd szinte azonnal kudarcot vallott. A szovjet légvédelmi tüzérség és a vadászrepülők sok szállítógépet lelőttek, és a kemény tél szintén problémákat okozott a repülőgépek üzemeltetésében. Átlagosan csak a szükséges utánpótlás kb. 10%-át sikerült leszállítani. Azok a szállítógépek, amelyek sikerrel bejutottak a városba, visszaúton sebesülteket és nélkülözhetetlen szakembereket hoztak ki. A 6. hadsereg éhezett és fázott. Előfordult, hogy a gépek kirakodására rendelt katonák annyira le vontak gyengülve az éhségtől, hogy képtelenek voltak a leszállított élelmiszert kirakodni. Zeitzler tábornok úgy próbálta Hitler figyelmét a problémákra irányítani, hogy a vezérkar étkezésein mindig csak annyit evett, amennyi egy Sztálingrádban bekerített német katona fejadagja volt. Pár hét leforgása alatt olyan rossz állapotba került, hogy Hitler személyesen parancsolta meg neki "diétája" abbahagyását.