A Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével 1945. február 2-a és 12-e között megtartott második nagy konferencián szóba kerültek a háború végso szakaszának kérdései, valamint szó volt Európa új politikai arculatának kialakításáról. A katonai szakértok közremuködésével összehangolták a végso hadmuveleteket Európában. A Szovjetunió kötelezettséget vállalt, hogy az európai háború vége után 3 hónappal hadat üzen Japánnak. Kialakították Németország megszállási övezeteit, létrehozták a Szövetséges Ellenorzo Bizottságot, melybe meghívták a Szabad Franciaországot is. Szóba került a német jóvátétel is, de az ország felosztásának kérdését nyitva hagyták. Heves viták során nagyjából megegyeztek Lengyelország határairól: Sztálin elérte, hogy az oroszok megtarthassák az elfoglalt kelet-lengyel területeket, valamint azt is, hogy a londoni emigráns kormánnyal szemben a szovjet irányítás alatt álló lublini kormányt támogassák. A nyugat-lengyel határt nem véglegesítették. Megállapodás született a háborús fobunösök bíróság elé állításáról.
Sokak szerint a már nagybeteg Roosevelt erosen Sztálin befolyása alá került a tanácskozáson. Az elnök gyengeségét kihasználva a szovjet diktátor a vitás kérdések többségében érvényesíteni tudta akaratát Churchill-lel szemben.

 

Szerző: vh2  1945.02.02. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: konferencia churchill sztálin roosevelt jalta

A bejegyzés trackback címe:

https://anagyverekedes.blog.hu/api/trackback/id/tr17942900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.