Georgij Konsztatyinovics Zsukov orosz-szovjet hivatásos katona, a Szovjetunió marsallja, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, az SZKP KB tagja, honvédelmi miniszter.
Szerepe volt Leningrád ostrománál, valamint az első szovjet ellentámadásnál, az 1941 végi moszkvai csata megvívásában. 1942-ben Rzsvevnél katasztrofális vereséget szenved von Klugétól, ahol hónapokig tartó rohamozásban sem sikerül előrejutnia egy megerősített terepszakaszon. Ennek ellenére Sztálingrád előtt ismét vezénylő szerepet kapott, bár a sztálingrádi csatát a tévhitekkel ellentétben nem ő, hanem Rokosszovszkij és Csujkov vezette. Zsukov a hadműveletek végén kapcsolódott be és sokak szerint élete legnagyobb baklövését követte el azzal, hogy a javaslatok ellenére nem vonultak villámgyorsan a Fekete-tengerhez, elzárni az éppen mélyen a Kaukázusban járó német „A Hadseregcsoport” visszavonulási útját. Így a német 6. hadsereg megsemmisült, de a német hadigépezet életben maradt, a Wehrmacht evakuálta messze délen harcoló egységeit, majd 1943 tavaszán Harkovnál keményen visszavágott az elszenvedett vereségekért.

A háború hátralevő részében már sikeresebb volt, köszönhetően a Vörös Hadsereg egyre nagyobb túlerejének, fejlettebb technikájának, valamint a németek kimerülésének. Felmentette Leningrádot, Cserkasszinál azonban ismételten lényegében kudarcot vallott, hiszen a nagy túlerő ellenére nem tudta megsemmisíteni a több mint egy hónapja bekerítésben harcoló teljesen kimerült német hadosztályokat. Azok sikeresen kitörtek a gyűrűből és lényegében kézifegyverekkel átverekedték magukat Erich von Mannstein csapataihoz. Fél évvel később levezényelte a Vörös Hadsereg nagy 1944-es offenzíváját (Bagratyion hadművelet). Világháborús pályafutását Berlin elfoglalásával koronázta meg, azt azonban hozzá kell tenni, hogy a Seelow-domboknál óriási veszteségeket szenvedtek el az általa vezetett csapatok, és a sikertelenség miatt Sztálin eredetileg a tervben nem szereplő Konyevet is bevonta a hadműveletekbe, az első áttörést ő érte el és a fővárost is hamarább bevette volna, ha Sztáin nem szól közbe.

Szerző: vh2  1941.11.08. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: németország szovjetunió leningrád zsukov

A bejegyzés trackback címe:

https://anagyverekedes.blog.hu/api/trackback/id/tr77942783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.